NECTAR ROUGE

A város szívében a délután nem múlik el, csak lassan karamellizálódik a fény. A levegő sűrű, mint a méz: minden mozdulatot beburkol, minden szót elnehezít. Az ablakokon át bíbor és arany csíkok vetülnek a falakra; a levegőben gyümölcsös édesség lüktet — mintha valaki narancsot hámozna a nap előtt.
A Nectar Rouge így érkezik: vérnarancs, lime és mandarin – nem harsányan, hanem szinte suttogva, mint amikor a napfény finoman végigsimít egy üveg szélén. A bergamot ad hozzá fényt: egyetlen penge, ami átvágja a délután sűrű melegét.

Aztán a város elcsendesedik. Az utcák mélyéről virágillat szivárog fel, lassú és érzéki. A jázmin nem friss, hanem meleg — mintha egy forró estébe oldódna, ahol a levegő és a bőr már nem különül el egymástól. A szívek ritmusa lassul, a hangok elmosódnak, és csak a lélegzet marad: puha, mézes, ragyogó.

Ahogy a nap teljesen beleoldódik a horizontba, az édes fény árnyékot vet. A pézsma finom lehelete átveszi az uralmat, a szantálfa puha teste megtartja a meleget, a púder pedig mindent elken, mintha a város arca hirtelen simává válna. Nincs már fény, csak ragyogás utáni fényérzet: az a pillanat, amikor a bőrön minden elcsendesül, de az illat még beszél.

A Nectar Rouge nem egy illat. Ez egy naplemente a testre írva — gyümölcsös fény, virágos hőség és selymes emlék.
Az édes nem cukros, hanem élő: mint egy utolsó csók a nap végén, amely után a levegő még sokáig nem tud dönteni, hogy fény legyen, vagy csönd.